Aktuális

  • Négysávosra bővül a 21. számú főút

    Megkezdődött A 21. számú főút 2X2 sávosra bővítése Salgótarján és az M3-as autópálya hatvani lehajtója között. A fejlesztés következtében az út  “gyorsútként” fog üzemelni, amely átmeneti kategória a gyorsforgalmi út és a főút között. 2011-es forgalomszámlálás adatai szerint a Nyugat-Hevest, illetve Kelet-Nógrádot a fővárossal összekötő útszakasz hatalmas, helyenként az egyszámjegyű főutaknál is nagyobb forgalmat bonyolít le. Az 55 kilométeres útszakasz teljes rekonstrukciója, illetve kétszer két sávossá bővítése várhatóan 2019 elejére készül el. Az útfelújítások megkezdésével párhuzamosan a befektetők is megjelentek a térségben, több száz munkahely létesült.

    Read more

  • Gumihulladék-hasznosító pirolízis üzem nyílt Bátonyterenyén!

    Pirolitikus eljárással 420-440 fokon nyerik ki a gumiból a hasznos részeket. A 12 ezer négyzetméteres üzemcsarnokban kiforrott kínai technológiával dolgoznak, az alacsony hőmérsékletű, zárt rendszerű hőbontás technológiát először alkalmazzák Európában. Az új üzemben 24 emberrel kezdik meg a munkát, melyet a későbbiekben 30-ra szeretnék emelni. Évi 6 ezer tonna gumiabroncs hulladékot dolgoznak fel, és hasznos, piacképes termékeket állítanak elő belőle. A végtermék hajómotorokban, dízelgenerátorokban felhasználható pirolízis olaj, a fekete pirolízis korom műanyagok festékanyagául szolgálhat, a gumiabroncsokban lévő acélszálból pedig fémipari alapanyag lesz.

    Read more

  • Biohulladék-hasznosító üzem az Ipari Parkban!

    Közel kétmilliárd forintos beruházásban készült el a TRP-Terenye Kft. biohulladék feldolgozó üzemcsarnoka Bátonyterenyén. Az üzem 25 embernek ad munkát a városban. A projekt hosszú távú célja a lerakókba kerülő hulladékok mennyiségének csökkentése, illetve azokból értékes másodnyersanyagok kinyerése, az értékesített termékek segítségével más, környezetszennyező anyagok kiváltása.A társaság évi 10 ezer tonna biohulladék feldolgozását tervezi, ehhez több hazai céggel is folytat tárgyalásokat.A Bátonyterenyei Ipari Parkban lévő, 2240 négyzetméter alapterületű üzem kivitelezési munkáit a Market Zrt. végezte.

    Read more

  • Hamarosan megkezdődik a termelés az F3R üzemben

    Az F3R-TECHNOLÓGIA Acélszerkezetgyártó Kft. zöldmezős beruházással alakítja ki fémipari, elsősorban építőipari acélszerkezet gyártó üzemét Nógrád megyében.

    Read more

  • Világújdonsággal mutatkozik be a hazai medencefedés piac új szereplője

    Idén tavasszal mutatkozott be a hazai piacon az ALUKOV Hungária Kft. (Meldetechnik Kft.), amely a nemzetközi szinten is az egyik legjelentősebb medencefedés gyártó cég legújabb fejlesztésének, egy új típusú, ’AZURE’ medencefedés modellnek a gyártását kezdi meg hamarosan hazánkban.

    Read more